Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

Üvegcserepek röpültek ... mindenki rohant... ki fel... ki le ... A fiatalasszony félbeszakította: — Ez most nem érdekes. Deáknérói beszéljen, apa! A férfi hangja nyafogó lett: — Tele volt a spájzuk ... Mákos núdlit főztek, képzelje, uram, mákos núdlit! Mi meg szárazborsót ettünk, zsír nélkül, só nélkül! Utálom a szárazborsót, uram! Az asszonyka odasúgta Kalmárnak, hogy apját légnyomás érte. Még akkor, negyvennégyben. Agyvérzése is volt. — Engem lóhúsra ítéltek ... Azzal etettek ... Nyugalomba vonult tanárember vagyok, uram! A fiatalasszony kivezette Kalmárt a másik szobába. — Néha világosan emlékszik mindenre — mentegetőzött. — Ma rossz napja van. Azért is tartom ágyban. Menni akar ilyenkor, anyut keresi... Anyu tavaly meghalt. Ő biztosan tudna önnek valamit mondani. A beteg utánuk kiáltott: — Ilonka! Gyertek vissza! Már emlékszem... mindenre emlékszem ... A Deákné fia elesett az ostrom alatt. — Egy kisgyerekre nem emlékszik, apu? Deákné vette pártfogásba. — Gyerekre nem emlékszem, lányom. Kórházban feküdtem sokáig. Akna esett a küszöbünkre... nem robbant... nem lehetett kimenni a szobából... csúnya asszony volt Deákné ... keresztülugratta a Pipszit... Pipszi meghalhatott volna ... jó kutyus volt a Pipszi... Az asszonyka szomorúan legyintett. — Anyu azt mondta, sokan voltak itt, akiket kibombáztak a Körúton vagy a németek kiürítették a házukat. Én nagymamánál voltam Nagymaroson. Lehet, hogy ők is idekerültek, a maga felesége. .. Régen volt... Sok minden történt azóta ....