Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Lóska Lajos: A kis szeplős

lő! Lám, a kicsin nincs! Annak más az apja. Szép ember, akit anyja mindig oly buján szeret, hogy neki már émelyeg a gyomra, ha hallja őket a konyhából. Letört sarkú fényképet kotort elő a fiókból... Édesapja. Anyjának rendes, törvényes férje. — Csúnya, mint én... — suttogja. Nem állhatta tovább anya viselkedését. Már egy éve, hogy elment. Anya meg továbbra is kalauznő maradt... Eszébe jut, hogyan tobzódott náluk legutóbb, vagy három héttel ezelőtt, a részeg társaság. Gramofonra táncoltak, közben meg állandóan ittak, egyre-másra itták a pálinkát, szilvóriumot sörrel. Anyja is lerészegült, alig tűrt magán ruhát, nyersen, szinte kancanyerítéssel kacagott, vihorászott. Ő borzalommal nézte telt, asszonyos idomait, sűrű, barna haját, mely zilált fürtökben omlott szép nyakára. Az egyik vendég durván belemarkolt anyja mellébe, és csukladozva kérdezte: „Melyik vonalról való gyerek ez? A kosiceiről vagy a zvoleniről?" Mire állatian felüvöltöttek, hahotáztak, anyja is velük ... — 0, nem akarok, nem tudok erre gondolni se többé! — törölte végig gyötrődve homlokát. A kocsiban a csecsemő felsírt. Hozzáment, kivette alóla a nedves pelenkát. Irigykedve nézte a csöppség tiszta, rózsaszín bőrét. Megszórta hintőporral, szárazba tette. Közben folyvást szivárogtak a könnyei... Ő a legcsúnyább! Azért szolgál ki mindenkit. Pedig a veséje is fáj. Azóta, hogy elvették a gyereket. Igaz, két hónap múltával a park koratavaszi pázsitján már újra űzte a szerelmi játékot. De akkor igazán kellett a pénz. Tavaszi ruhára, cipőre. És az a pap nem sajnálta tőle a százast, úgy, mint ez ma az ötvenest! Levetkőzött. Máskor mindig sötétben szokott, de most valahogy kíváncsi volt az alakjára. Vajon mit szólna magamagához, ha férfi volna ? ... Ah, istenem, milyen seszínű a bőre! A lába szára, a combja, ágyéka, 6, csupa szánalom! Hanem a melle, mint két csodás patyolat rózsabimbó! Hogy szoptatta volna édes anyatejjel a kicsinyét, mely nem lehetett! Nem is lehet! 165