Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Lehoczky Teréz: Ásó-kapa

készült tíz lábnyira a föld alá. Reggel még nem tudta, hogy meg akar szökni a siralmak völgyéből. Hirtelen szél támadt benne, se nem rendezgetett, se nem búcsúzkodott. Pedig az idő sem volt az öngyilkosok oldalán. Ragyogó, verőfényes nyári délelőtt. Aranylott a nap, itták a virágok, utcák, emberszívek a fényét, melegét. A Nyárfa utca 24-ben mégis megengedik a gázcsapot, nem gyújtanak gyufát hozzá, becsukják az ablakot, ajtót, betömik a réseket, lefeküsznek a konyhasezlonra és sírnak. És nyelik az íztelen, szagtalan, suhogó lég neműt. Ködös, szétfolyó szenderben, álomnál mélyebben, édesedik, lomposodik, ágazik ezer mederbe a mozdulat és akarat. Szikkad a könny az arcon, engednek görcsükből a kezek, a szenderből bódulat, lebegés, nirvána lesz. Ilona felől már kopogtathatnak az ajtón, akár le is verhetik már az öklüket, lábujjukat. De a dörömbölőnek nem mindegy a gáz, mely kiömlik a réseken, kulcslyukon és egyebütt. Véletlenül erre vetődött idegennek volt itt dolga, befordult az első portára tudakozódni és illedelmesen köszönni. Az utca kihalt, a fél világ fürdőzik, sütteti magát a nappal... Nosza hamar az őrszobára, egyedül csak nem törheti be az ajtót, ahhoz hatósági ember kell! Futnak, loholnak, megeresztik a fékszárat, csak úgy rúgja cipősarkuk a csillagokat, míg visszaérnek... Talán nincs senki odahaza, talán gázömlés, csőrepedés, és kicsi gyerek a kocsiban! Vagy tán megunta valaki az életét? Nincs sok tépelődés, sem sajnálkozás a szép, jól lakkozott egyfa ajtó iránt, baltával hasítják széjjel a zárat, és rohanás a konyhába. Az asszonyt ugyan rázogathatják, keltegethetik. Csinálja hát a maga dolgát a mentőautó és a kórház. Meg is teszik a magukét, visszalopják az életbe. De159