Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)
Koncsol László: Kaland
eszébe, hogy éppen ide jöjjön. Valamikor, még évekkel ezelőtt, elég szoros barátság fűzte őket egymáshoz, együtt izgultak az érettségi előtt és egy üvegből ünnepelték a sikert is, de azóta elsodródtak egymás mellől, a régi kötelék meglazult. Más-más szakot is választottak, és különösen amióta Csóré éjszakai kalandokban kereste minden örömét, csak itt-ott, elvétve találkoztak. Azóta Szabó Feri idegenkedve nézett régi barátjára. Ez a kis termetű, mozgékony, szikár fiú, aki mindig csupa tűz volt és lelkesedés, hideg rosszallással szemlélte Csóré kacskaringós éjjeli útjait és sokat bosszankodott hányaveti, fölényes modorán. Valamikor régen nem ilyennek ismerte ezt a fiút. — Meglepetés a javából, mi? — szólt most Csóré, és kedélyeskedve hátba verte egykori pajtását. Átnedvesedett köpenyét ledobta az asztalra, szétnyitott könyvek, jegyzetek, papírlapok közé. — Ahogy mondod! — válaszolt Szabó, fogta a köpenyt és felakasztotta a fogasra. Ö pizsamában volt, csak egy kabátot, nagy szürke holmit, terített hevenyén a vállára. Csóré a díványhoz lépett és hanyatt vetette magát rajta. Igyekezett otthonosan mozogni, bár tudta, barátja hogyan fogadja éjjeli látogatását. Szabó állva maradt és várakozón tekintett rá. — Gyújts rá! — húzta elő gyűrött cigarettásdobozát Csóré, és Szabó felé nyújtotta. Szabó elfogadta, de még mindig állva maradt. — Ülj már le, a teremtésit! — támadt rá idegesen Csóré. — Talán nem szívesen látsz! Ügy csodálkozol, mintha isten tudja, milyen ... Szabó nevetve széket húzott maga alá. — Dehogyis ... azaz ... hát ritka vendég lettél nálunk mostanában, Csórékám, nem is emlékszem, mikor láttalak utoljára ... Csóré mélyet szippantott a cigarettából. •.;• /."T" Hm, ritka vendég... Az igaz... — tűnődött. 105