Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Koncsol László: Kaland

Sivár berendezés fogadta, mint mindig, ha ilyen helyen járt. A jobb sarokban ócska dívány, középen asztal két székkel, az ajtómenti falnál egy ósdi barna szekrény terpeszkedett. A bal sarokban, az ablak mellett, nagy vaskályha is állt, széles öntöttvas-teteje rozsdás is egy kicsit. Bal kéz felől, nyitott ajtón át, egy másik szobába láthatott be Csóré. Ott lámpa nem égett, a bútoroknak csak halvány körvonalai rajzolódtak ki a sötétben. Középen, az ajtóval szemben, felbontott kettőságy volt elhelyezve, kövér dunnák pöffeszkedtek ki belőle. Amint Csóré betekintett, a nő, hogy megelőzze, sietve becsapta előtte az ajtót, és látható zavarral tekintett rá. Csóré nem értette, de a következő pillanatban tisztán kivehető nyöszörgés szűrődött át az ajtón, és a fiú meglepetten visszahőkölt... Gyereksírás! — gondolta, és hol az asszonyra, hol a lezárt ajtóra, hol meg az ócska, kopott bútordarabokra tévedt a tekintete. — Kié a gyerek? — kérdezte izgatottan. Várt, de hiába, mert választ nem kapott. — Teee ... maga ... asszony ? — kezdte újra Csóré. — Mit kérded? — Férje van? — Van hát! — vont vállat az asszony lustán. — No és? — kérdezte egy tetten ért vásott gyerek arckifejezésével és kissé kiábrándultan. Széket húzott maga alá és ráült, ledér lovaglóhelyzetben, hogy szűk szoknyája jócskán felcsúszott, úgy nézett fel kihívón a fiúra. — Itt laknak... itt laktok? — nyelt Csóré egy nagyot. — Itt. Csóré nem bírta tovább, dühösen tört ki belőle: — És maga így... Minek hívott ide?! Az asszony felcsattant: — Minek jöttél? Hogy faggass? Aztán elhallgatott, felkászálódott a székről, ruháját 100