Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Egy marék föld

rabjához, jaj már mingyárt ott lesznek, jaj, most ott van, most látjuk meg, mi az igaz. A mérnök már látta, már az előbb a térképről tudta, hogy csakugyan elszántott a Kánya János földjéből a szomszéd. Az öccse, Péter. De kell a hókusz-pókusz, kell egy kicsit játszani, fontoskodni, mert enélkül nem hisznek neki. Mért ide, mért oda, aztán megállt, a cipője orrát mereven egy pontra szoritotta. — Kérek egy rudat! Megkapta, beszúrta az ifjabbik Kánya földjébe. — Itt a mesgye! Egy pillanatig mélységes csend lett, azután egyszerre az ifjabbik felhördült. — De nem ugy van az, tekintetes mérnök úr! Ez a szó: ez a megváltás mindenkinek. Kánya Péterné reszkető testtel sivitotta. — Nem ugy van a', az a miénk! . .. Kánya János komoran szólt maga elé. — Ugy van, ha a mérnök mondja . . . Erre aztán kitört a vihar. Mind a két Kánya, mind a két asszony, meg a szomszédok egyszerre kezdtek kiabálni, hogy úgy van, hogy nem úgy van, hogy nem onnét kell kezdeni a mérést, hogy a nyolcadik szomszéd mesgyéje az irányos, mert ott áll a vén akác a föld szegletiben. A mérnök hallgatta egy darabig, nem szólt, várt. A vihar csak nem akart múlni. Várt még egy keveset, azzal újra elindult a két gyerekkel, meg a mérőszallaggal. A nyolcadik mesgyéhez, a vén akáchoz. Mért. Újra csönd lett, vártak. Az egyik gyerek nem mozgott 93