Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Aratás

Mihály megállt a tornác alsó lépcsőfokán. — Agyonisten jónapot. — Adjon Isten. — Tizenkettő meg tíz, huszonkettő a két szekeren. Enynyi asszony. A kaszások elmaradtak Jánosinál, estére azok is előkerülnek. — Tavalyi béren? — Azon. — Egy faluból valók? — Nem. Fele Rosztokáról. Az intéző elgondolkodott. — Éppenséggel azok se rosszak. Mihály ráhagyta. — Egyre megy. Az intéző kicsit elmosolyodott, jóelőre, lépést tett Mihály felé. — Nekem valót is hozott? Mihály arca nem lett enyhébb, látszott, hogy amit most mond, az is a tennivalójához tartozik. Mint minden egyéb, aratás, behordás, cséplés. — Olyan is van, hogyne vóna. — Jó? — Jó. — Hát csak hozza fel estére. — Rendbe van. Elmenőben még utána szólt az intéző. — Mihály! — Tessék? — El ne felejtse megfüröszteni. 85