Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Árverés

hezen ment neki a nézés, kétszer is megtörülte a szemüvegét. Rojtosszélu fekete gyapjúkendő volt, az orvosnétól kapta Anna ajándékba, még abban az időben, amikor Péterkével volt nehéz állapotban. Az orvosné adta neki, volt jó cselédjének, hogy meg ne hűtse a hasát. Jó meleg keszkenő volt, még ugy is bőven átérte a derekát, erős göbre köthette a hátán. Jó meleget tartott, ez alatt élt emberré Péterke, az anyja szive alatt, az orvosné gyapjúkendője alatt, ami most a Tihor Ignácnéjé lett tizenkét koronáért, mert hát Istenem, senki se kivánhatta tőle, hogy egy ilyen jó vételt elszalasszon. Az ügyvéd a végrehajtó mellé ment. — Mennyi gyűlt már? A végrehajtó számolt, öreg ujjai közt reszketett a sok apró bankó és nikkelpénz. — ötszázharminckettő... menjünk tovább? Az ügyvéd könnyedén, gondtalan nyugalommal felelt. — Menjünk tovább! A végrehajtó felemelte a papirost, a szeméhez tartotta, sokáig ott tartotta, mintha nehezen menne az olvasás. Kiszakadó lélek volt a hangja. — Egy . .. egy . . . gyermekszekér.... Lihegő csend lett az udvar. Lihegő forróság lett Péter és felszakadó sirás lett az asszony. Az egyik napszámos kihúzta a konyhából a kisszekeret. Takaros kis szekér volt, négy rendes kereke volt. Küllős, csinos kis bérfája, meg lőcse is, ákácfából faragta Péter, hosszú téli estéken faragta, az utolsó kis darab fát is ő faragta. Kutya kemény fa volt, a kése kétszer is beletört, 80