Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Árverés

— Kétszáz! Veres lett az orcája, kidagadt a nyaka Nagy Imrének, ahogy kimondta a szót. — Kétszáz . . . először . . . kétszáz . .. másodszor ... Várt a végrehajtó. Hátha még Ígérnek, hátha nem kell minden jószágát prédára bocsájtani szegény Bakó Péternek. Szinte súgva, félősen szólt be a kerítésen File András. — Kétszáztíz . . . Nagy Imre felhorkant. Be se várta, hogy a végrehajtó szóljon, gőgösen, veresen dobta be a szót. — Háromszáz! Az ügyvéd vidultan nézett rá. File András belépett a kis kapun, a szerszámhoz ment, megtapogatta, megemelte. Nem szólt, nem ajánlott, igy ő ugy se birja. Nagy Imréé lett a szerszám. Ahogy az övé lett, meg se nézte, fel se vette. Csak éppen hogy ő is belülre jött az udvarba. — Egy darab szekér . . . nyolcvanöt korona. Anna a kezét tördelte, Péter csak állt, állt, vérbeborult szemmel. A szekér is a Nagy Imréé lett. Ha már szerszám van, legyen hozzá szekér is. Száznyolcvanért maradt rajta. Megnézte. — Nem ér többet. Legyintett, kifizette a száznyolcvanat. Gyűlt a pénz a végrehajtó előtt. Már ötszázhusz korona gyiilt, de még nem elég, kétszáznyolcvannal maradt adósa a terménykereskedőnek, akinél két éve a vetőmagot vette, ez már kitelt volna, de hátra volt még a perköltség, meg egyéb költség, folytatni kellett az árverést. Most már78