Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - Elröpül a madár

háromszor annyi tejet meginni, napokra beosztva, mint ahány liter bort utaltam ki neki az Olga nénivel való csereüzlethez. Ilyen áldásos hatása volt az állam szociális intézményének és ilyen messzire ágazó üzleti élénkséget hozott a házba a Cséri. De kára nem volt senkinek belőle, mert amíg a Csóri nőtt és gyarapodott, azalatt a Mihály sápadt kis orcája is kezdett pirosabb színt kapni. Nekem ez volt a fontos, Mihálynak meg az, hogy Csóri nemsokára már türelmetlenül kezdte a szárnyát csapkodni. Eleinte csak csapkodott a szárnyával, azután kilibbent a cipős dobozból és ereje fogytán leült a fürdőszoba hideg kövére. Ebben olyan volt éppen, mint az ember, mert az ember is, ha nagyon jól megy a sora, mindig csap egyet a szárnyával és utána leül a fészke mellé a hideg kőre. De Csóri még tovább vágyakozott és amikor egy nap észrevette Mihály, hogy állhatatosan az ablak felé tekintget, sürgősen megkörnyékezte a családi asztalost. — Zsuppán bácsi, kalicka kéne a Csórinak... Zsuppán sokat nevető ember, két roppant kezével a levegőbe emelte Mihályt. — Nem vagyok én drótos, hogy kalickát fonjak. De Mihály megmagyarázta neki, hogy ő nem olyan drótból való kalickát gondol, hanem nagyobbat, másfél métereset, melyben kedvére röpködhet a Csóri. Minthogy pedig amit Mihály egyszer a fejébe vesz, abból előbb-utóbb lesz valami, ennélfogva a kalicka is elkészült. Lécből volt a váza és a vázára drótból való hálót szegeztek, ajtót pedig olyan nagyot, hogy Mihály kényelmesen be tudott bújni rajta. Ház lett az már, nem is kalicka és a széles 3. Tamás: Sziklán cserje. 33