Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - A végrehajtó esete

látszik nem hallották meg a szavát, mert nem mozdult senki befelé. — Ejnye, az embernek mindenüvé magának kell szaladnia . . . Ravatal mondta ezt, a végrehajtó és indult is a kapu felé. Indulni igen, az könnyű, de eljutni oda, ahová az ember elindult, az már más történet. Mert ahogy kilépett a veranda lépcsőjén, egyszerre körülötte volt a banda, a kislingárok serege, körülfogták Ravatalt, mint a fehér kövek a virágágyat, körülfogták és mozdulatlanok voltak, mint a kövek a virágágy körül. És némák is, mint a kövek. Csak a tomahowk emelkedett a levegőbe, meg a gereblyenyél és a kapanyelek. Nagy Sanyi a féltéglát kicsi tenyerében a válla fölé emelte, veresedett a súlyától, félni lehetett, hogy a fejére esik, de azért tartotta emberül. Kis Mihály állt szembe a végrehajtóval, kezében villogott a légpuska, még a földre volt forditva a csöve, de a szemében az elszántság és a családért kiálló férfi szent tébolya égett. A hangja is más volt, mint máskor, és amikor megszólalt, szinte köhögött. — Mondom -, . mondom . . . meg van töltve ... és én elsütöm . . . haljak meg, ha nem sütöm el. .. A kilenc éves férfi némán állt ezután és némán állt mellette a többi tíz is, mint tíz kivésett szobor és a fegyverek is megfagytak a levegőben. Ravatal Péter állami végrehajtó is a földhöz fagyott, ahol állt. És állt, mint akit villámcsapás ért, a gyermekszív csodálatos villáma. Kis Mihály is meredten állt, csak a keze reszketett a légpuska csövén. Az anyja fentről nézte az egészet, a verandáról és az ő szivének is elállt a verése. 23