Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Örök pilótázás

— Mondta tegnap mérnök úr, hogy nem találják a helyet, ahol beomlik a víz az alapgödörbe . . . megvan már? — Fenét van! Ha az ember itt dugja be, ott tör elő, hiába is keresni azt. A közjegyző hirtelen nagyot nevetett. — Hehe, errűl jut eszembe, hogy keresik, oszt nem tanálják, hogy Péchy Sándor is oda volt tavaly Miskolcon, oszt ismerősöknél szállt meg, azoknál is vacsorázott. Persze kiadós jó vacsorát ettek — a vendéglősnére kacsintott — nem olyant, mint egyebütt és amikor bement a vendégszobába és lefeküdt és már elaludt vóna, hát nagyon elővette a szükség. Éccaka volt már, aludtak a háziak, ki akart menni az előszoba ajtón, hát az ajtó előtt áll egy irtó nagy komondor. Annyi ideje volt csak, hogy bekapja előtte az ajtót. Micsináljon? . . . megy az ablaknak, hát uramisten, az ablakon vasrács, olyan, amivel egy haramja se bírt volna . .. micsináljon? . . . néz az ágy alá... nincs ... elfelejtették ... szaladgál a szobában, micsináljon, micsináljon . . . megy a szomszéd ebédlőbe keresni valamit, hát ott áll az ablak mellett egy oleánderfa, nagy faládában. Meglógatta Péchy Sándor a fát, hogy a földje is megmozduljon a ferslágban, oszt kiemelte a földdel együtt. Azután újfent visszatette a fát, megint csak a földdel együtt, még a morzsáját is összekaparta a padlón, hogy nyoma se maradjon. — Te Péter, nem vót ez igaz . . . A közjegyző oda se figyelt a szóra, csak folytatta. — Eljött másnap Péchy Sándor haza, de még nem is ért egészen haza, máris várta a távirat, válasz fizetve tíz szóig: Drótválaszt, Sándor, hová tetted? 11* 163