Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - Drót

így gyűlt a fiam pénze rakásra a bankban, volt már nyolcvan koronája, nemsokára már száz is lett, mert minden elképzelhető módját kigondolta a pénzszerzésnek. Volt úgy, hogy cserélni szerettem volna vele. Azután volt úgy, hogy már alkudoznom kellett vele, árengedményt kellett kérnem. Azután úgy lett, hogy hitelbe dolgozott és minden este közölte velem a tartozásom pontos összegét. Azután úgy lett, hogy ő mondta magától: — Nem bánom, ingyen is megteszem, úgy sincs apunak pénze. Ebben az időben történt, hogy a feleségem megmutatta a kislányom cipőjét. Hátrafelé kellett emelnie a lábát, mint a lónak, amikor patkolják. Bizony a cipő lyukas volt. — Muszáj cipőt venni Jucinak. — Nincs pénzem. Az asszonyok ezt nem tudják felfogni ésszel. — De kell. . — Nincs. A két gyerek a szomszéd szobából hallgatta. Nem szóltak semmit, csak annyit hallottam, hogy a fiú vigasztalja a nénjét, amikor az sírni kezdett. Másnap délben, amikor hazakerültem a munkából, a két gyermek még nem volt otthon. Az anyjukat kérdeztem. — Nem tudom, hol lehetnek, már vége a tanításnak. Ha hamar nem jönnek, utánuk megyek. Nem kellett utánuk menni, jöttek maguktól is. Elől jött a fiú, mögötte a lány. Már kintről hallottam, hogy a lány cipője nyikorog. Bejöttek a szobába, elől a fiú és ünnepélyes izgalommal álltak meg előttem: 15