Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - József a kubikus

József kínjában is felnevetett. — Nyavalyát! Azóta már visszajött, oszt megintelen elment. A mérnök csak most kezdte érteni a dolgot. — Ahá! — Ahogy mondom, elment, éppen egy vasárnapi napon. A nénjéhez. Az ebédet még megfőztem a két gyereknek, vacsorára megették a maradékot, de hogy oszt hétfőn munkába kellett állnom, hát nem ettek. — Semmit? — Semmit ... na éppen nem semmit, mert kenyér volt a háznál. Kedden is azt ették, meg szerdán is. Én is, csak úgy mint ők. Negyednap a szomszédasszony adott nekik valami' kis meleg levest, pénteken is vitt nekiek valamit, de szombaton már nem bírta tovább, elibém állt, oszt azt mondta, hogy József, ha istene van magának, hát cselekedjen valamit. Mondom neki, könnyű azt mondani, de az ilyen makacs néppel nem lehet bírni. Na majd én, mondja a szomszédasszony, oszt el is ment és hozta is az asszonyt haza. Messzire kerültek már a munkahelytől, szakmányba dolgozott József, de látszott rajta, hogy most nem bántja az elvesztett idő. -— Egyszóval hazahozta? — Haza. — Szóval minden rendbejött? József bánatosan sóhajtott. — Fenét jött, tekintetes úr. — Hogy? .. . Hát mit csinált megint, József? József nincs még több negyvennél, de ötvenet mutat, 133