Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Sziklán cserje

Felesége van Józsinak, száraz kicsi asszony, inkább gyermek, mint asszony, a gyerek is olyan, Józsi is, de élnek mind, fiatalok és szívósak és az életnek örvendezők, mint a sziklán termő cserje gyökere. Elhaladtunk a posta mellett, át a Szénatéren, a vásártér mellett. Túl az út árkán világos szoknya libbent a fiú között. Józsi intett feléje, azután a hegy felé intett és rám mutatott, hogy oda megyünk. Füvet vágott az asszony, tehénnek valót, de nem a maga tehenének. — Tetszik tudni, Danó a szomszédom, neki van tehene, oszt, hogy az asszony szedi neki a füvet, hát kapunk mm dennap félliter tejet. Elég a gyereknek. A Horváth-szőlő mellett meg kellett állnunk, mert a hegyoldalban sziklába vájt pince van és valamikor dolgozott ezen Józsi. Ahol pedig ő egyszer dolgozott, onnét az emlékek roppant tömegét hozta el magával és őrzi egyre magának. — Hej, de jó bora van az öreg Horváth nagyságos úrnak . . . — Kóstolta? Józsi nevetett, mint egy gyermek. — Hát hogyne kóstoltam volna, mikor hat hétig dolgoztunk a házon. Vasrácsos ajtó van a pincén, a nagyságos úr egész nap ott ült mellettünk, hogy csak nézhessük a hordókat a rácson keresztül. De hogy aztán elúnta, oszt elment, mi is karóvégre kötöttük a szintező csövet és úgy dugtuk be a hordóba és szíjtuk a bort sorba. — Szóval lopták a bort? — Á, dehogy, csak szíjtuk a csövön, maradt ott még elég belőle. 116