Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Vásár

— Kend az, András? — aztán a kofához szólt: ad tízér húszat? András megfogta a kötője pántját, elhúzta. — Megvénültél, Eszter. Az asszony kicsit hangosabban felelt: — Kend is ott járt, ahun én. Megvette a tojást, kifizette, berakta a kosárba és tovább indult. András, aki béres volt a faluban az uraságnál és még abból az időből ismerte Esztert, megint szólt: — Merre mécc? — A bulgároknál van még dolgom . . . Elindult. A férfi utána, az asszony szaporán lépett, a férfi bütykös csizmája ritkábban koppant a nyomában. A bulgároknál Eszter zöldséget vett, aztán tovább mentek a kálvinista templom irányába. Amikor a templom kc-kerítéséhez értek, András megállította Esztert. — Állj mán meg, hadd beszéljek veled egy keveset. Eszter húzódozott, hogy sok dolga van, az asszonya ia fent jár a piacon, meglátja még, hogy álldogál. De azért megállt a kerítés mellett, nekidőlt, félig ült, félig állt a magas kőpadkán. — Hát osztán hogy' megy neked? Az ember kérdezte ezt, ahogy leült melléje. A kosár volt köztük. — Csak úgy, mint a többinek . . . András pipát vett elő, szörcsögött benne a mocsok, ahogy megfújta. 107