Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Sors

Ránézett a fiára, a szemében is nagy nyugalom volt, megfordult, elindult, lépett kettőt, azzal megint vissza fordult. — Merhogy én is eddig húztam az apámat... te se húzz tovább. Azzal már indult is a bizonytalannak, már nem nézett hátra, feje a válla közé esett, de nem a bánattól, hanem csak sorsát cipelte. 105