Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Sors

— Mék kerék rossz? .. . Jöjjön ide, nézze meg, hogy forog. Odaintette az apját, a darálóhoz lépett, megforgatta, öreg János nagyon nézte, fájdalom lett a szemében. — Ugy-e, hogy forog? — Forog. — Csak magának nem forgott. — Nekem nem akart. — Mert maga nem akarta. Bevágta a kamra ajtaját, a ház felé indult. Nagy düh volt benne, nagyon veres lett tőle az orcája, öreg János is indult utána. A kútnál visszafordult a fiú. Az apjára nézett nagy gonoszsággal. — Jövő hétre hívtam a hentest a hízókért, maga lesz az okozója, ha addig nem szednek eleget magokra. öreg János nézett rá, két gyermekszemmel nézett, a gyermekére. Nagysokára szólalt meg. — János... — A fiú nézett rá. — János . . . ma hallottam valamit. — Mit hallott má megint? Nagy bátorság kellett volna most öreg Jánosnak, de csak lassan jött a bátorsága. Próbálgatta. — Azt hallottam, hogy lehet... Elhallgatott. A fia felfigyelt. — Mit lehet? Kiszakadt a szó egyszerre öreg Jánosból, maga se tudta, hogy, de kiszakadt, kellett már, hogy kiszakadjon, mert ha nem, azon egy helyben meg kellett volna szűnnie. — Hogy lehet visszacsinálni a dogot. . . 102