Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

mindenhol lecsapják a munkát, Az elmúlt napon történt erőszakos befejezés óta lefojtott szenvedélyek kavarogtak az emberekben. A mesterek csak szavakkal mertek a felugráló legények elé állani, de erőszakkal nem. Léta uram megint öltözködéshez látott. Ötvösművű gombokkal díszített, széles remek lánccal átfogott fekete díszruháját vette magára. Remegő kezekkel babrált magán, és félhangon beszélgetett az Űrral, aki a három napja tartó izgalmak végére ilyen nagy fekete pontot tett. Keresztury uram és néhány mestertárs érkezett, ezeknek a céhmester rövid válaszokat adott. Nem is sokat kérdezték tovább, szótlanul ültek, és nézték,, amíg nehéz gonddal rendbe szedi magát. A szaladó ötvöslegények nyomában ott futott a fél város. A főtérre zsúfolt vásáros sátrak között is híre támadt a megkiáltásnak, a vásár megürült pillanatok alatt. A kis utca torkánál, ahol Tógyiné lakott, összetalálkoztak a minden oldalról szaladó emberek, és sürgetve kérdezősködtek egymástól. A legények közül Barabás szaladt elsőnek Tógyinéhoz. Dagadt arcát a kezében szorongatta, mert minden ugrásnál éles fájdalom metszett belé. Az udvaron Tógyiné állította meg, és futva érkezett néhány legény is. Egymás szavába vágva kiáltották: — Mi az, ki van itt, mi történt?! Tógyiné ráborult Barabásra. Görcsös sírás remegtette a vézna, csepp testet. Barabás két kézzel fogta a vállát, eltartotta magától, és reszketve biztatta: — Mi az, Tógyiné, mondja már?! Mintha elvágták volna a fájdalmát, a magas talpára állott Tógyiné. A nagy esemény középpontjában volt, egyszerre ismerte fel állásának egész jelentőségét. Erőre és hangra kapott, s a siratóasszonyok öntudatos, máson gondolkozó és pénzen kimért fájdalommal terhes hangján kiáltotta el magát: — Jaj, teremtő szent Isten, magasságos mennyekben lakozó szent Isten, jaj, mérhetetlen haragú igazságos Isten, mit tettél?! Mit tettél, mit cselekedtél?! 97