Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Hiszel-e te nekem, Agika? — Én... ha tudnám ...! Már sírt, és gyenge, pihegő hangocskája meleget szított Gábor kemény mellében. •— Mit mondtam neked reggel? Ha ennek a falnak mondanám, ugye, az elhinné?! Eredj, édes kicsi szívem, most menj haza! Nem akarom, hogy téged is itt lásson valaki! — Gábor! — szólította vissza a kislány. — Ezt hoztam! Kis bugyrot nyújtott fel a falon. Nyomban elszaladt, hiszen őszintén, igazán szégyellte. Gábor utána akart szólni, oda akarta közel hívni, felnyújtott kis kezét meg akarta csókolni, de a kislány már messze járt. Letelepedett a legények fekete csoportja közé, akik a felbukkanó hold fényétől megvilágosodó templomudvar füvén falatoztak. Gábor abból lakott jól, amit a kislány hozott, s nem adott volna belőle senkinek egy harapást sem. 8 A magos templom oltalma mellett, a nagy lombú tölgyfák alatt, s a gondozott zöld füvön így hevertek a legények ezen az éjszakán. Maguk se hitték, hogy idáig engedik őket, de egyetlen üzenethozó se járt többet náluk. Tudták, hogy nem az ijedelem okozza gazdáik s a felsőbbség türelmét, hanem a holnapi nagy leszámolásra gyűjtik magukat. Pedig, mi tagadás, nagyobb fejtörést már emberemlékezet óta nem okozott semmi sem a magyar, sem a szász mestereknek, mint a legények munkabeszüntetése. Egész éjjel tanácskoztak, megegyezésre mégsem tudtak jutni. A magyar mesterek szerették is, védték is legényeiket, amellett, hogy példásan meg is kívánták büntetni őket. Örök időre kellett intő példát adniok, ám van-e nehezebb, mint olyan felett ítélkezni, akit védeni, elbújtatni, kimenteni szeretne az ember, s akinek a bűnösségét is másmineműnek látja mint az idegen?! A szász mesterek gyűlése rideg feleleteket adott a magyarok kiküldöttjeinek. Először a legények cselekedetének 58