Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

-— Disznóság! Szégyen! — kiáltották a legények, s Gábor szavai elvesztek a zajban. Léta uram teljes hangját kibocsátva toppant a szónokló legény elé: — Nem tűröm, hogy így beszélj akár rólam, akár egy másik céh mesteréről! Nem tűröm, hogy Zakariásnak említsd! Takarodj, mert nem állok jót magamért! A tömeg a keresztnevén emlegetett szász mesteren mosolygott, akit ím, maga Léta uram véd meg előlük. A beállott nagy csendben Léta uram alacsony termetével, szakállas arcával, mint egy berzenkedő, csepp manó állott szemben a nagy szál legénnyel. — Gazduram! Az igazság ...! — kiáltotta Gábor, és szilárdan tekintett maga elé. Az elszörnyűlködés hangjai nyelték el a szavait. A céhmester megragadta a legényt, a mellén összefogott ruhánál fogva lelódította a lépcsőn a többiek közé. Bőszülten ordította: — Takarodj!... Takarodjatok!... Munkára! Gábor sápadtan állt egy pillanatig. Fájdalmasat kiáltott, és visszaugrott a lépcsőre. A legények sűrű fallal tolongtak, kiáltozva és eszeveszetten mögötte, hogy lefogják vagy megvédjék, szükség szerint. Léta Pál még egyszer lelökte a lépcsőről a feltolakodó Gábort. Botjával sújtott utána, és rettenetesen ordítozott. Gábor feltápászkodott, vállait magasra húzta, a fejét leszegte és elbődült: — Ne nyúljon hozzám! ... Ha jót akar! Fellépett a tornácra. Szemeit meresztgetve, fehéren és lihegve közeledett a céhmesterhez. Ez önkéntelenül hátrált pár lépést, s a legény borzasztó dühétől megdermedten nézett rá. Gábor fájdalmasan lihegett, és ezt kiáltotta: — Ha ezt, ezt más valaki csinálja ... én ... én,.. megfogom ... összetöröm. így! így! Fogait csikorgatva ragadta meg a tornác egyik gerendáját, és megrázta. A lábával belerúgott, roppanó inakkal rázta, tépte, és kidöntötte az udvarra, a szerteugró legé47