Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Elment az eszük, lelkem? Jaj, mit cselekedének, hová tevék a gondolatjukat? Ilyen csődületet csapni itt, mikor nemhogy halott, de egy fia göthös sem fekszik nálam! — Ne mondjon annyit, Tógyiné lelkem, mert menten megbetegszünk tőle, s mindjárt lesz nem egy, de százhatvan fekvője! Hová tesz aztán bennünket?! — nevetett Téglás Gábor, s az udvaron tolongó legények nagy riadalommal helyeseltek neki. A távolabb állók, akik nem hallották a Tógyiné szavait s a kevésbé bennfentesek odakiáltották Gábornak: — Mi lesz, Gábor? Kezdjétek már! Itt van mindenki, gyerünk az énekkel! — Ma még eleget énekelhettek! — kiáltotta vissza Gábor, és felállott a tornácra. Melléje kis csoport verődött, Barabás, Somfay Dénes, Répa Mózes és néhány jó termetű, gyors tekintetű legény. — Csend! — bömbölte Barabás. — Vegyétek számon, hogy ki nincs itt! — Mindenki itt van, mondottuk mán! — felelték neki. — Akkor csend! — bömbölte megint Barabás, és nagyon nevettek utána. Gábor kemény, barna arca előrehajolt a tornácon. Erős, szilaj szeme végigfutott a sokaságon. Egyenes vonalú, széles szája elégült mosolyra húzódott, és gyönyörűen kiformált, hosszú arcizmai gőgösen merevedtek meg egy pillanatra. A legények figyelemmel várták a szavát, ami meg is jött bőségesen, nyersen és igézetesen, nyomban: — Aki nem tudná, hogy Tógyiné lelkemnél senki, egy fia lélek sem fekszik, az hallgasson még jobban ide! Azt mondom hát, hogy Tógyiné lelkemnél egy fia beteg sem fekszik, mert az utóbbi napokban sem egészségesen, sem betegen, se szuszogva, se dalolva, se élve, se holtan egyetlen ötvöslegény sem érkezett Kolozsvárra. Mi pedig mind igen jó egészségnek örvendünk, hála Istennek s a szászok szomorúságára! — Éljen! — harsogta a tömeg Gábor szavaira. Most már azok is észbe kaptak, akik eddig halottat vártak Tógyinénál. 43