Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

kérdezte Somfay Déneske, akit a többiek Kásának hívtak, mert ezt az ételt nagyon szerette, s a hangja is olyan volt, mintha kása volna a szájában. — Hogy-e?! — pattant fel Barabás s vele a többiek. — Akárhogy! A mi mestereink kötelessége, hogy a talpukra álljanak, mert ez közös érdek és tisztesség kérdése. Ki kell deríteni, hogy igaz-e a hír, s ha megerősödik, elő kell állni vele! — Még jobb volna, ha a magyar céhgyűlés is ugyanilyen határozatot hozna! — mondotta Somfay Dénes. — Mindenki nyissa ki a fülét, de most még ne beszéljetek senkinek semmit erről a dologról. Ha újabbat hallotok róla, siessetek hozzám vele! — fejezte be a beszélgetést határozottan Gábor. Indulniok kellett hazafelé, mert Bodor uram már beküldte hozzájuk a feleségét a szokásos üzenettel: — Fejezzétek be, és menjetek haza. Máskorra is hagyjatok a jóból! Tizenegy óra volt, ettől tovább Bodor uram sem merte kockáztatni a mesterekkel szemben az esetleges felelősségre vonás következményeit. Volt a céhszabályoknak egy pontja, amely szerint a céhek vezetőinek kötelességük „a legények dorbézolását elősegítők ellen is eljárni". Rövid napok múlva újabb, mégpedig komoly erősítést kapott a hír, amelyet Répa Mózes ezen az estén az ötvöslegények vezetői előtt előadott. Egyik szász mesternél dolgozó legény sugdolózó beszélgetés folyamán gazdája házánál állítólag maga is hallotta, hogy a vándorló magyar ötvöslegények a szász mestereknél ezentúl csak kéthetes munkát fognak találni, s a két hét eltelte után különböző ürügyekkel elküldik majd őket. Ez a legény sietett a hírrel Téglás Gáborhoz. Végül egy nap magának Léta Pál céhmesternek panaszkodott egy eperjesi származású, Vigh Benedek nevű legény, hogy több erdélyi városban történt ez meg vele: kétheti becsületes munka után minden alapos ok nélkül átlátszó kifogásokkal küldték tovább, pedig ő néhány hónapot szándékozott ezeken a helyeken tölteni. Most, tapasztala39