Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

pázott Keresztury Andrásnak, az ötvöscéh bejárómesterének a háza. Téglás Gábor megrázta a műhelyszoba ablakát, és intett a benn dolgozóknak. Egyik legényét félretaszítva, maga Keresztury uram lépett az ablakhoz. — Mit akartok? — kiáltotta. — Mi baj?! Barabás szólni készült, de Gábor félrehúzta. Sürgetve kiáltotta vissza: — A legényekre van szükségünk! Mindnek a templomkertbe kell jönnie! Keresztury uram nem értette. Hátrafordult, és láthatólag a legényeivel beszélt. Kisvártatva egy nagy bajuszú, hadaró szavú, magas legény ugrott ki a kapun, és a falhoz lapulva sebesen mondta: — Nem engedi őköt! Valamit meggyanított, s most faggatóra fogta Zoltánkát! — Ugye, mondtam, hogy így nem sikerülhet?! — szólt Barabás. — Fogadd el a tanácsomat, Gábor! Mindnyájan várakozva néztek Gáborra, aki olajos arcát törülgette. Bátor homlokán redőkbe futott a bőr, és vastag nyakát hátraszegve egy pillanatig gondolkozott. — Valami ürügyet kell mondani! A többi mestertől sem tudnak a többiek sem csak úgy egyszerűen megszökni! •— mondotta Keresztury uram nagy bajuszú legénye, aki kitartóan guggolt a fal mellett, és aggódó pillantásokat vetett a faragott kiskapura. — Meg kell kiáltani a halottat! Már sokszor mondtam Gábornak. Azért nem egyezik bele, mert csalásnak mondja! — Barabás szólt így a többiekhez. — Nincs idő! Siessünk! — izgultak a legények, s erre Gábor is megmozdult. — No hát, kezd rá, Barabás! — kiáltotta, és továbbindult. Barabás megrezegtette bikaerős, nagy hangját, és elnyújtott, templomi hangon énekelve kiáltotta: „Kialudt a fáklyája valaki szegényneeek, Jöjjetek, segítsünk nékie, legény.eeek!" 34