Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

mindig világosan érezte, hogy csak ezt, csak ezt a kis fuldokló bogarat szereti ő igazán! Átfogta a kislányt, és odahúzta a kerítéshez, ahol nem állottak mindenki szeme előtt olyan szabadon. — Ne sírj, Ägika! Hát mért sírsz?! Mit mondottam, amiért úgy nekieredtél?! — Azt mond... mondotta, hogy vannak elegen, akik kend ut... után mászkálnaaak! — Én-e?! Hej, hogy én ezt mondottam? Hát hová tetted te a hallókádat? Már bizony én ilyet nem mondottam! Hallod-e? Nem mondottam!! — Hát miiit?! Mit, ha nem ezt?! — Azt mondtam, igen, azt mondtam, tudod, no most egész bizonyos, hogy azt mondtam, hogy bezzeg volnának elegen, akik, ha én akarnám, hát utánam is eljönnének! Nem restellnének utánam eljönni! No nem ezt mondtam?! Mondd, no mered azt mondani, hogy nem így mondottam?! Még úgy mondtam, hogy „bezzeg, ha én akarnám!" Egészen úgy mondottam, hogy bezzeg!... És hát ha akarnám. De akarom-e én?! Akarja a Prikulics, de nem én! Mert hát kit szeretek én? No kit? Bezzeg, ha mást kérdeznék, az mindjárt megfelelne! No látod, ilyenformán mondottam az előbb is, hogy bezzeg! Felelsz-e, Ági?! Kinyitod-e végre ezt a piros, édes, befogott kis csőrödet?! Hallod-e? Felelsz-e?! A kislány felemelte elkábított s a kábulattól ragyogó tekintetét: — Hát engem ... engemet?! — Még kérdezed is?! Ide hallgass! Tudod, ha én erre a kőre ni (megrúgta a lábánál heverő követ), vagy erre a deszkára ni (megrázta a palánk deszkáját), vagy akármire, arra a körtefára, vagy arra a kukoricaszárra azt mondom, hogy szeretem, akkor az úgy van. Mert én csak arra mondom, akit szeretek is! Én ki nem ejtem azt a számon másképpen! Nekem udvarolhat, teheti a szépet akárki, menyecske vagy csaposlány, tőlem azt még egy se hallotta! És ha én arra a körtefára ott azt mondom, hogy szeretlek, körtefa, akkor azt az a körtefa köteles nekem elhinni! 30