Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Gábor a nap állásából megállapította az időt. Legfeljebb egy fertályórát szánt még a várakozásra. Nyugodtan verdeste csizmája szárát egy vékony fűzfavesszővel. Egy óriási hangyaboly tanulmányozásával volt elfoglalva, amikor a kert kapuján észrevétlenül lépett ki Ágneska, a Káposztás uram leánya. Két karján két vizeskorsót, fekete szemében huncut kíváncsiságot hozott. Lopakodó lábakkal került a legény mögé, akit a ház tornácáról vett már észre éles szemmel, de akinek nem akarta megmutatni, hogy már előbb látta. — Jaj, mit csinál itt?! Maga az, Gábor?! — kiáltotta ügyesen eltalált hangon. Barna kis arca enyhén pirult el a hazugságon. Kivágott mellénykéje könnyedén feszült meg a keblén, amikor a legény hátrafordult. Gábor jót nevetett, és merészen mondta: — Mintha bizony nem láttál volna az ámbitusról! — Én?! — szörnyülködött a kislány. — Én igazán mondom, hogy nem láttam. Édesanyám küldött a Szamosra! — Küldött a szösz! Meleged van, mint nekem, s azért jöttél ki! — nevetett szemtelen büszkeséggel a legény, és meglibegtette, szellőt hajtva magára, kigombolt mellényét. — Hagyjon! Megyek! — sziszegte sértődötten a kislány, és megindult az ösvényen. Ó a szemtelenje! Hogy tudja már, hogy mennyire szereti! Odavan érte, azt tudja már! El van bizakodva magától, a nagy biztos erejétől, a szemtelen legénye! Olyan tokát eresztett arccal nézi őt, olyan falánk szemmel, merészen, mintha mindent tudna róla! Mintha az övé volna már, az ő tulajdona volna, s azt tehetne vele, amit a kedve tart! — Tudja meg, hogy nem láttam, s nem láttam! — ismételte sértődötten, és megindult a lucernás felé. — Mintha bizony leesne a korona a fejedről, ha egyszer utánam jönnél! — mondta a legény. — Kend után? Psz! Sokat képzel magáról! Ki megy kend után? Én-e?! Psz! A kancsó víz nekem fontosabb, az után elmegyek, de nem kend után! — csipegte a kislány, mint valami haragos kis madár. 28