Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

magányossága növelt, s melyeknek netalán egyszer elkövetkező kitörése föltétlen pusztulással fenyegette azt, akit szerelme eszményéül választandott. Ezt ígérték fekete, ragyogó szemei, ezt kicsi, de fejlett tokája, húsos szája, még inkább középen választott s hátul feszes kontyba tűzött fényes barna haja, mely valahogyan nem a háziasság és szendeség hivalkodás nélküli, divatkerülő jellegét adta arca keretéül, hanem a kárpótlást váró elnyomottságot, mely évekig vár, szenved, nélkülöz, pusztába vonul egy nagyobb célért, de ha azt egyszer eléri, könyörtelenül learatja a kivívott diadal minden eredményét ! Cinege úrral szemben tanúsított szolgálatkészségében máris volt valami fojtott szenvedélyesség, tökéletes házvezetésében, szófogadásában valami fenyegető. Cinege úr azonban — magasabb horizontra beállított nagy ember —• kettős arany orrcsíptetője mögül ezt nem vette észre. Pedig Tilda szemében néha olyasmi is megcsillant, ami annak az ausztráliai póknak a szemében csillanhat fel, amelyről azt írják a tudósok, hogy szerelmi időszakban kiválasztott párját egyszerűen mindenestül felfalja ... Ezt a tragédiát emberi egyedekre transzponálva s Tilda-Brunhildát és Cinege urat egymással szemközt látva — nem volt nehéz elképzelni... Cinege úr azonban úgy járt-kelt s élt ennek az önmaga fölé nevelt fenyegető veszedelemnek árnyékában, mint a gyermek a szakadék szélén pillangót kergetve. Pillangót kergetve? Ez az. Itt kezdődött a baj. A pillangókergetésnél. Nagyon nehezen múlt ez a mostani tél. Cinege urat is megviselte, nem egészségileg, hanem valahogy a kedélyében. Mikor végre az első meleg, verőfényes napok megjöttek, szokatlanul élénken pezsdült föl benne a vér. Ügy érezte magát, mint az imént maturázott diák, aki előtt nyitva áll a világ minden örömével, szépségével, s aki elég mohóságot is érez magában ahhoz, hogy mindezt felhabzsolja. Kifelé félkörös karmozdulatai is hevesebbek lettek, elannyira, hogy egy ízben reggelinél a mézet feldöntötte, 281