Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

mezetlenül, csaptam az asztalra. Ingerült szavakkal akartam megfelelni, de a bölcs prior úr felemelte a kezét: — Ti mindig ungorkodtok egymásra. Fra Giuseppe, figyelmeztetlek, hogy nem szabad aljas bűnökkel gyanúsítani senkit. De ki is hinné el állításodat a kegyes életű, tiszta lelkű Hilariusról, aki olyan áhítattal szenteli idejét a Madonna megfestésének. — Én nem szóltam semmit! — védekezett Fra Giuseppe. — Én meg erre a semmire akartam megfelelni — csíptem vissza őt. Csendes nevetés kerekedett erre, amely után nem lehetett helye a komoly eszmecsere folytatásának. Most már gyorsan készült a kép. Űgyis befejeztem volna, mindenképpen, ha a leány itt maradt volna is mellettem. Szép kép volt, azt hiszem: a Szűz ott a virágok között, arcán mennyei boldogság fénye, így ajánlotta fel egyszülött Fiát az ég oltárán... Feje körül napsugarak fontak glóriát, mögötte kék hegyek, zöld mezők ölelkeztek, feje fölött kövér felhők kergetőztek vidáman. Vidám kép volt, s mégis elmélyedést kérő ... S egy napon büszkén hívtam össze testvéreimet, tekintenék meg új Madonnámat. Csendes megelégedés moraja hangzott, amint megszemlélték a képet, bár legtöbben nemigen voltak járatosak a képek körül, hiszen foglalatosságaik sokakat másfelé szólítottak. De hiszen nem is szakértelmüket kértem, hanem arra voltam kíváncsi, hogy a jámbor s egyszerű testvérekben, a fráterekben s a tudós páterekben is visszhangját találom-e a magam igyekvő énekének? Csupán Fra Giuseppe akadékoskodott: — Mondhatom, én még ilyenformán nem láttam festeni! Nem rendes módon van ez csinálva, látszik, hogy nem tanult testvérünk híres iskolában vagy valamely nevezetesebb mesternél, s az én tanításomat sem akarta meghallgatni! Nagyon erős búcsút mondott ezen a képen Hilarius testvérünk minden nemes hagyománynak! Nem feleltem semmit. Ügy éreztem magam, mint az, aki egy magaslatot egészen új, eddig nem járt utakon gyűr 203