Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

okokból. Szeretném, ha Hilarius testvér most már folytatná megkezdett munkáját, akinek pedig nem tetszik, ne nézzen feléjük. A megbocsátás Isten kezében van, mi, Isten jámbor szolgái, ezt tolmácsolni fogjuk mindeneknek. Ha sokáig elmélkedem a dolog fölött, egyre inkább tetszetősebbé válik az eszme, s hogy meglássátok, mennyire nem vagyok ellene a dolognak, megengedem, hogy amíg Hilarius testvér azt a leányanyát festi, a rend konyháján ebédet szolgáljanak neki... A prior úr határtalan jószívűsége lefegyverzett mindenkit. Hálásan mondtam köszönetet, ígérvén, hogy minden erőmhöz mérten a legszebb képet fogom festeni. Gyorsan készült a kép. Reggeli mise után jött el mindig az anya, már vártam őt gyermekével a kert egy padjánál, álmélkodva a reggeli napsütésben felolvasztott színek és szépségek ezer új csodájánál. Mindennap más és más csodáját fedeztem föl a természetnek. Olykor lelkesülten magyaráztam a messzi hegyek kékjét s az előtte összeolvadó zöldet; mosolyogva hallgatták, jóakaratúan. Csak a jó Anzelmus prior úr jött ki néha hozzám a fák alá, és biztató szavakat mondott, nem hagyott csüggednem soha. Tudom azt is, hogy két testvérünket az a gondolat vezérelte sétaútjain felém, hogy a leány csinos arcában gyönyörködjenek. Mert szép is volt. Halvány arca fölött vastagon fonott haja, kedves mosolya, arcán békés vonások s a szeretet kifejezése, amint a gyermek fölé hajolt. Néha magam is hosszabban felejtettem rajta tekintetemet, mint illett volna. Az első napokban alig szóltam hozzá, ámde pár nap múlva, mikor a kép körvonalai élesedni kezdtek, ártatlan kérdéseket intéztem hozzá, amelyekre ő értelmesen felelt. A hangtalan unalmat űztük el aztán, lassanként bizalmas ismerősökké válva. Végre egyszer, nagy merészséggel megkérdeztem, amit napok óta szinte a nyelvemen hurcoltam már: 194