Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

gyes és áhítatos szívek, s ahol az Égi Tisztaságtól kérnek bűneikre bocsánatot... Nem. Ez a nőszemély nem lehet a legtisztább Szűz eszményképnek festett mása! Éreztem, arcom haragos színűre változott, a fiatal nő ijedten sütötte le szemét. Sarkon fordultam, sietve eltávoztam. Néhány idősebb asszony várakozott izgatottan elmenetelemre, s hogy elhagytam a lányt, mint a vércse csapott le kettő a leányra, hangosan kérdezgették, mit akartam, s nyilván azt gondolták, hogy a leány szégyenét megróni álltam meg. Gúnyos asszonyi sikongatásuk sokáig kísért, fülemben maradt. Ezt titkon fájlaltam is, mert mégis megszántam magamban a szegény lányt, s nem akartam neki fájdalmat okozni. Megtörve érkeztem haza. Társaim látták szomorú arcomat, s részvéttel kérdezgették, vajon mi bántana? De csak legyintettem a kezemmel. Este a vacsoránál a kövér Paulus megkérdezte: — Hilarius testvér, egy idő óta nem dolgozol, mi van az új Madonnával? Fra Giuseppe gúnyosan szólalt meg az asztal túlsó sarkán: — Keresi a Madonnát. Indulatosan feleltem: — Nem is olyan könnyű azt megtalálni s lefesteni, mint te gondolod! Nagy sokára felelt: — Hiszen tudom, nem is olyan könnyű az neked... Mindenki átértette az epés célzást, a jóságos prior úr némán csóválta a fejét. Másnap azzal az eltökélt szándékkal terítettem ki magam előtt a kartont, hogy mindenképpen megfestem a Madonnát. Szégyenben maradni nem akartam, azonkívül úgy gondoltam, hogy nemcsak a többiek gúnyjától való szabadulás miatt kell festenem, hanem azért, hogy önmagammal kerüljek ismét egyensúlyba. Megfogtam az ecsetet, s behunytam a szemem. A Madonnát akartam magam elé idézni. A ködös gondolatgomolyagból, mint kavargó felhők 180