Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

kemény pofacsontjai és széles, erőszakos szája révén mord arckifejezésű legény. Ezt Barabásnak hívták, s az apja híres verekedő határőrkatona volt. — Ha sietek, a te dolgodban is teszem! Ha majd szüksége jön, úgyis megtudod! — felelte Téglás Gábor tettetett kedvetlenséggel, és széles, mezítlen talpaival szaporán lépkedett a padlón. Eközben egyszer jelentősen hunyorított Barabásra. A másik legény, egy vékony arcú, szőke hajú és szaporán pislogó szász emberke mekegve nevetett ki a hatalmas dunnahegy alól. — Hová törődöl, Gábor? — mondotta rossz magyarságú beszéddel. — Hová sietsz szaladva? Vénasszony még nem karatyol, most fél ütöt ötüt... vagy ötöt ötüt... A nyelvetek megszakad, míg kimondod! Mindnyájan nevettek rajta, Gábor is elmosolyodott. A „vénasszony" alatt a tiszteletlenkedő Léta Pál uram feleségét értette, tüzes beszédű, szapora mozgású vastag hatalmat, aki a céhmester házigazdai méltóságát is minden pillanatban kétségessé tette, s akitől a legényszoba lakói is nagyon rettegtek. Léta Pálné asszonyom öt órakor kelvén, a háztartás gondjait kormányzó hangjával nemcsak a libákat, disznókat, cselédeket és a két mindenesszolgát űzte az udvaron gyors munkára, hanem az álmot is a legényszoba fél hatkor kelő lakóinak a szeméből messzi tájra. Hat órakor kellett munkába állniok, fél hatkor elég lett volna felébredniük. Az elvesztett félórát mindennél inkább és mindennél többször írták a vastag hatalmasságot terhelő cselekedetek közé. — Vénasszony még nem karatyol — ismételte Tóbi, a kis szász legény. Mekegő nevetéssel élvezte a ritkán megengedhető tiszteletlenséget. Gábor ránézett a Kisöcskösre, aki fénylő orral nevetett össze a szásszal. Inkább a nevelés eredményeit féltő megszokott gondból, mint haragból kiáltott rá a kisfiúra: — Mit vigyorogsz?! A nadrágomat! Kisöcskös visszaszippantotta az orrát, és megrettenve ugrott a legény nadrágjáért. Gábor magára rántotta a ru16