Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Ha biztosat tudok, pofozok! — Csak pofozzon jó sebesen, mint a bosszúálló törökök, hogy fájjon valakinek. — Ne félts te engem. Szólt Balog Jancsi miközöttünk: — A Tiszka Misko elárulta a bandát Lajos gazdának. És elmondta, hogy mennyit és mit beszélgetett az előző estén az öreggel a kocsmában. — No, ezt meg kell bosszulnunk — mondottuk. És vasárnap magunk közé hívtuk Miskát. Én hívtam. Este találkoztam vele az utcán, együtt mentünk a templom felé. Amikor a kocsma előtt mentünk, akkor behívtam őt valami kevés időre. — Gyere be egy pohár borra. — Van is ihatnékom — mondta. — Nohát akkor — biztattam. — Valami áldomás van? — Hát az is lehet, ha többen is leszünk — hagytam rá, hogyha kimondta. — Mire ihatnánk? — Hát a szerhára vitt szekérre. Egy kicsit gyanút fogott. — Itt lesz az egész banda? — Én nem beszéltem senkivel semmit — nyugtattam meg őt. — Téged itt látlak, hát hívlak. Miért üljek egyedül a kocsmában, hogyha pajtással is ülhetek ottan? Eloszlott a gyanúja, bementünk. Egy üveg bort kértünk, hát azzal szaporán kezdtem kínálgatni. Szándékom volt, hogy leitatom. Amíg előttünk az egy üveg bor tartott, addig a kocsmába egyre szaporodott a bandánk. Egyszerre csak együtt voltunk mindannyian. Egyre több és több bor került az asztalra. De Misko már nem gyanakodott többé, már az első üveg végén is kótyagos volt, és nem voltak többé gondolatai. Szaporán dalolt. 162