Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Hát én kinyomozom azt a dolgot. Kinyomozom, hogy ki is volt. De aztán én is csúfot teszek azzal az emberrel, ahogyan ő tett velem. — Nyomozza ki — mondta Laci biztatólag. — Tegyen vele csúfot. Kölcsönkenyér visszajár. — Majd megmutatom! — Hordja föl annak a szekerét is a szerhára. Lajos elnézte a legény arcát, és nem tudta, vajon csúfolódik-e vagy komolyan beszél. — Azt én nem csinálom. — Hát mit csinál neki? — Fölpofozom! A falu előtt fogom fölpofozni, a templom előtt, amikor kijönnek a nagymiséről, amikor a legtöbb ember lesz ott, Laci vállat vont. — Nem egy ember csinálta azt. — Akkor tizet pofozok föl. — Én nem bánom, ha hagyják magukat. — Hát kinyomozom. Végérvényesen mondta. Tudhattuk is, hogy mindenkitől meg fogja kérdezni, mit tud, végre is rá fog jönni a személyeinkre. A Balog Jancsi bőbeszédű legény volt. A kocsmában szólt hozzá Lajos gazda: — Te Jancsi, mit szólsz te ahhoz, hogy micsoda csúfság ért a múltkoriban, amikor éjfélig maradtunk el itten kettesben. — Mi történt akkor, Lajos bácsi? — Hát szégyenbe kergettek a legények. — Hát ahhoz én semmit se szólok — fecsegte a Jancsi —, mert nem olyan életbe vágó dolog az, ami miatt valakinek nem lehet éjszaka aludnia, nappal meg ne volna annak az illetőnek semmi más gondja, csak az, hogy kitől tudakolhatná meg, hogy kik voltak azok a legények, akik azt megcsinálták vele azon az éjszakán. — De én ki fogom nyomozni, hogy kik voltak a tettesek. 159