Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

•— Hát csak az éjszaka lophatták el, hiszen este még megvolt. Még éjszaka ti is itt voltatok nálunk. Csak nem akkor járt valaki az udvaromon? Ej! Az ember minden bolondot összegondol ilyenkor. Hiszen meghallottátok volna a nyikorgását. Meg se volt kenve, most reggel akartam .. . Artatlankodtam: — Most már mi lesz? — Nem tudom, mi lesz kocsi nélkül. Olyan tanácstalan, olyan gyámoltalan volt, hogy megsajnálnivaló volt, ahogyan a háza felé lépkedtünk. — Maga máma trágyát akart hordani — tartottam szóval, nehogy gondolkozhasson, nehogy fölvesse a fejét a magasba, ahol meg is láthatná azt a szekeret. Szóval tartottam, hogy csak maradjon abban a fejleszegettségben, abban a gyámoltalanságban, legalább addig, amíg én a közelében vagyok. Mert nem akartam magam kitenni annak, hogy agyonverjen. — Akartam kukorica alá trágyát hordani. Most már mihez kezdjek? Adj tanácsot, mihez kezdjek? Menjek a csendőrökhöz? Nehéz volt a helyzetem, •— Nem látni nyomot az udvaron? — Még nem néztem, de megnézzük. Néztük a talajt a háza előtt, kerestük a nyomokat. Az utca felé nyomok nem vezettek. •— Nem vitték el a kerten át? •— kérdeztem, hogy segítséget lásson bennem. Bementünk az udvarára, de én készen voltam arra, hogy amint gyanús leszek előtte, rögtön elillanok, mintha sohasem lettem volna azon a tájékon. Összejártuk az egész udvart, az egész szérűt, de sehol se lehetett megtalálni a friss nyomot. Én kivettem az udvaron a sok csizmanyomot, de arról nem szóltam Lajosnak. •— Ellopták, a büdös istenit ennek a tolvaj világnak! — fakadt ki belőle minduntalan a kárvallott ember káromkodása. Tovább kereste a nyomot, hol a szérűn, hol az udvaron, hol az utcán. 154