Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

szokta mondogatni, hogy bizony Ő már nem akar ugyanúgy dolgozni és törődni, mint azelőtt, mert az céltalan. Nem fogja ő beteljesíteni a földjei tájékán a paraszti hivatást, mert hiszen minek? Nem volt neki családja, nem voltak gyermekei, hogy úgy lett volna az élettel, mint más emberek, akik mindenáron megtartják azokat a barázdákat, sőt még azon is igyekeznek teljes erejükkel, hogy meg is szaporítsák a barázdák számát a gyermekeik életjussa miatt. Családtalan ember volt. Akkortól aztán lassan eladogatta a földjeit, és úgy élt, mint hal a vízben: dolog nélkül, édes semmittevésben. De a földek hamarább fogytak el, mintsem megjött volna a vagyon végén az a jótékony, szabadító halál, és az öregember ötvenhárom éves korában már nem tudta újra kicserélni a koporsóját, mert az asztalos újra ráfizetést kért, és neki akkor már nem volt semmije, amit eladhatott volna, hogy az asztalost megfizesse. Az élet akkorára már elfogyasztotta a földeket. Pedig szűk volt neki a legújabb koporsója és rövid. Csak összehúzódzkodva, meggörbedve fért el benne. Kényelmetlen ágy éjszakára az élettől megfáradt testnek. Keserves érzés lehetett egy embernek holtbizonyosan tudni azt, hogy még a halálban sem lesz olyan kényelme, amilyet az életben is kívánt — hiába. Az életen túl, a halálban is csak összezsugorítja megfáradt testét a kicsiny ágy, a hat szál deszka fája. Végefogyhatatlan beszélgetést tudott megereszteni a Balog Jancsi ebből a történetből. Itt volt neki a másik története is arról a legényről, akinek három napig kellett volna börtönben ülnie valamiért. Más legényt küldött maga helyett. Olyan embert, aki olcsóbban vállalta a büntetése leülését, mint amennyi pénzért megválthatta volna magát a járásbíróságon. A csendőrök a megbüntetett legényt otthon látták a falujában akkor, amikor hivatalosan azt tudták róla, hogy a járás székhelyén ül a börtönben. Akkor beidézték magukhoz, és kiderült a furfangos.

0' 150