Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

gondolkozó, okos homlokának ez az új külseje váratlan meglepetésről tanúskodott. A halál közelében sokan megérezték már a végtelenül egyszerű világnak egy-két goromba igazságát. Megfigyeltem a halottakat körülálló élőket. Hasztalan igyekezettel próbálják az elköltözött dolgait megbeszélni, sehogy sem sikerül nekik. Ügyetlenül próbálják megemlíteni, hogy ilyen volt, így tett, ezt mondotta. Esetlenül hangzik, mikor megdicsérik. Korholni, hibát kutató szemmel vizsgálni nem merik. Nem, mindez most már igazán nem fontos! Sietve kapják föl a témát, ha valaki a koszorúkra, a papra vagy a rokonokra tesz megjegyzést. Az élet mindennél fontosabb! A halottak ismeretlen dolgairól nem fogunk tudni soha semmit. ültünk halott édesapám mellett az édesanyámmal, és elnémult lélekkel, gyötrődve beszélgettünk róla. Éreztem, hogy bármennyire ismertem is, nem tudom semmi tulajdonságát. Nem ismerem semmi cselekedetének semmi rúgóját, bármennyire beléavatott is sok dolgába annak idején. Most mindent elvitt magával, nem is akarja, hogy róla beszéljünk. A halál nagy ellenség, ellensége az élőknek, ő pedig a halál zsoldjába szegődött. Észrevettem a két haragos ráncot a két szeme fölött, s az én lelkemet is végigszántotta a megtalált, előtoppanó bánat. Kábultan beszéltem: — Legutoljára azt mondotta nekem, hogy nagyon félt engem. Megvallottam neki, hogy szerelmes vagyok. De nem tudtam megmondani, hogy kibe! Furcsán nézett rám, és azt kérdezte, hogy mért mondom hát akkor, hogy szerelmes vagyok? Azért, feleltem neki, mert a szerelem az egy madár, amely kicseréli az emberek szívét, és erős csőrében véres húsokkal repkedi át a világot... Ilyen madár a szerelem, szép szárnyú, kegyetlen, hívatlan csúf madár... Engem is orozva támadott meg, s még arra sem volt időm, hogy meglessem az irányt, amerre szapora szárnyaival elcsattogott. Meglátjátok, én még nagyon sokáig leszek beteg emiatt!... Beteg leszek addig, amíg egyszer nyakon nem ragadom... nyakon ragadom, és ki124