Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

az ajtón. Nyomában indultak a többiek is, de Barabás eléjük állott: — Nem engedem! Nem nézitek meg! Mért lássák összetörtnek, megcsúfítottnak? Ne maradjon más kép utána, csak a gyönyörű, a szépséges, amilyen igazában volt, s amelyik mindörökre az igazi formája legyen! Répa Mózes sápadtan jött ki megint a tornácra. Tőle is megkérdezték: — Milyen, Mózsi?! Ö-e az?! Barabás inteni akarta a legényt, aki most leírja olyannak, amilyenné az emberek gonoszsága tette. Mózes csodálkozó arcot mutatva, lelkesen felelte: — Olyan, mint volt! Szakasztott olyan! Mosolyog is, mintha élne! Vártam, hogy rám szól, s nem lehet hinni, hogy megtörtént vele! Könnyek jelentek meg a jó fiú szemében. Barabás a vállára tette a kezét, és a füléhez hajolt: — Jól van, Mózsikám! Senkinek se mutassuk meg! összebólintottak, aztán Barabás erős hangon kérdezte: — Itt van-e mindenki?! — Senki sem hiányzik! — felelték vissza. — Imádkozzunk! — mondotta Barabás, és Répa Mózeshez fordult. Ez nekikészült, hogy belefogjon, de ekkor sikoltva szaladt egy fiatal lány végig az utcán s a kapun át az udvarba. A tömeg odafordulva kérdezte, hogy mi az? Csendes Aniska törte át magát az embereken, és ő sikoltozott : — Mutassátok, jaj mutassátok! Tegnap este még nálam volt, s avval búcsúzott, hogy csak engem szeret! — Hallgatsz-e? — fogták meg szégyenkezve a legények. — Itt is még mit csinálsz? — Mit csinálok, semmit se csinálok, utánamegyek, legyilkolom magamat, engem szeretett, jaj, este mondotta, megcsókolt, mutassátok! Haját tépdesve sikoltozott. A legények nehezen fogták le, és a kerteken keresztül, félholtan vonszolták haza ketten. 100