Koncsol László (szerk. ): Szélkiáltó. Csehszlovákiai magyar költők antológiája (Bratislava. Tatran, 1966)

Ozsvald Árpád (1932) - Kép és keret

II Ügy élnek e fába metszett alakok bennem is, ocsúdó gyermekrévületben. Jönnek a halottsíró asszonyok, jajongnak, vastag kendőjük csücske lebben. A lámpa kóbor lidércek lelke tán, rőt fénye árnyakat sző a házfalon, a csüngő kéz a semmit markolja már, lovak patái döngnek az udvaron. A kiscsikó még felnyerít anyját keresve a sötétben, a gyermek is még felsikít, rémület ég kerek szemében. III A napszemű lányt hol láttam én? Varkocsa fekete ostor. Ablakukban vörös muskátli égett nyári alkonyatkor. Mezítláb lépett az út porába, lába nyomát már nem lelem, eltűnt az út is, és kék szoknyája virágként ring a réteken. IV Késed az eleven világ arcát formálja kegyetlen szeretettel. E fába vésett alakok birkóznak szorító emlékkeretben.