Koncsol László (szerk. ): Szélkiáltó. Csehszlovákiai magyar költők antológiája (Bratislava. Tatran, 1966)

Gyurcsó István (1914) - Utcák-kövek

A földön morog a türelmetlenség, és rozspárlat kerül a sör helyébe: olaj a tűzre. A mezők fölött lassan szelíd csend honol. Engedelmes kalászok borulnak rendre, és a kombájnos homlokráncaiból kigurulnak a konok dühök. A város kövei furán kocognak. Lámpaoszlop tövében rozspárlat dadog, míg valahol rend rendre dűl. A j á n 1 á s : Megy a vonat, a füst velem marad, a füst, majd azt is elviszi a szél. Tűnődöm, ahogy az idő halad, kint vihar támad és félrebeszél. Hajlik a szélben az antennarúd, sír a parkban a borókafenyő, sziszeg a kémény, mint az anyalúd, jobbról a szél támad, balról a felhő. Vonatod valahol messze zörög, hátszéllel fut, kinek segít a szél! Nézd a határt, hogy megforog, pörög a rendrakó gép után a kenyér. Gondolj rám, állok a szélben, várlak. Ne félj, a vihar meg nem alázhat. 130