Koncsol László (szerk. ): Szélkiáltó. Csehszlovákiai magyar költők antológiája (Bratislava. Tatran, 1966)

Gyurcsó István (1914) - Magányosan

Magányosan Itt ülök egyedül, és a magány csak arra jó, hogy a sok drága perc emlékét újra meg újra pillanatokra bontsa szét, mint a kristály a fényt, és vakítsa szemem szemed éjfekete, avagy barna gyémántja, akár lehunyva, akár nagyra nyitva idézzem magam elé: mindegy, látod, már bomlott ideggel ülök, és nem virrad fény két szememre, mint akkor sem virradt hajnal találkozásunkra, bár fényteli volt az ablakkeret, de csak a hó világított, és szemed csillagjai pattantak ki néha pilláid alól, hogy félve, de mégis szerelemre várva engem igézzenek csókra és téged fölkínálkozásra, mert ajándékot akartál adni, és adtál is, látod, nekem, hogy most itt üljek egyedül, nélküled, és a magány csak arra legyen jó, hogy várjalak téged, oldó, mindent feloldó öleléssel; várjak, csak várjak, mert te tudnád most, egyedül te elpusztítani a magányt, mely nem akar elhagyni, csak fojtogat. 124