Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

Évek penésze, piszok és szemét! Már elfeledtem barátom szemét. Ennyi maradt csak, mint marad a vesztett Városról néha együgyű fametszet. (1928) Sebesi Ernő Bemutatkozom Mindig messziről jövök! és a szeretet összes gyertyáit kanócig égettem már, a biztatás tükreit is bezúztam mind, olykor sötét éccaka mégis meglátom magam, bár saját sóhajom is csak messziről melegszik nálam! Már iskolásán ültem a vádlottak padján, mert furcsa kérdésekkel parittyáztam a mesterek rövidlátó cvikkerét, de ők tradíciók osztálykönyves pajzsa mögül a csöngetésre hivatkoztak és állig begombolkoztak, mert szabadszellemünk huzattal fenyegetődzött. S aztán nagykegyesen, egyhangúan kipofoztak az elégtelen világba, és szivünkből kihullt az erő és azóta senkit se köszöntök kalaposan, nagyon tisztelem ám az emberek parcellás nyugalmát, de néha letegezem az égről a holdat, ha jegenyésen állok a szélben és az alkony tüzébe dobálom bele gesztenyés szemeimet. Édesanyám őszülő feje naponta többször jut eszembe nékem, mint ahogy más rendes polgári ember óráját nézi unalmában, de nékem órám sincs: vadházasságban élek az idővel az élet is elfut mellettem, mint egy rohanó villamos, jegyem sincs sehová, de ha jól meggondolom: csak egyetlenegyszer követtem el végzetes mulasztást: egy tikkasztó asszony egyszer sötét hajamban turkált forró ujjal és utána, akkor, még 39