Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

Jarnó József Oknyomozó világtörténd I Amikor lejöttünk a hegyekből, szőrösek voltunk és meztelenek. A kicsi állatokat megfojtottuk marokkal és megfutottunk a nagyok elől. Éjszaka féltünk: megszültük magunknak az Istent. II Barlangokban laktunk, vadásztunk élesrefent, lecsiszolt kövekkel. A mezőkön összefogdostuk a juhokat, teheneket és lovakat, szolgákat nevelni belőlük, kik táplálnak minket. Állati bőrökkel párnáztuk a testünk s megöltük egymást, mikor kevés volt a legelő. Féltünk a holnapoktól: papokat neveltünk, kik szépeket hazudtak az eldugott jövőről. III Házakat raktunk a hegyek tetején s a Naptól megtanultuk a tüzet. Megpuhítottuk a bányák érceit, hogy fegyvert kovácsoljunk belőlük. Kis fémdarabokat simára csiszoltunk s rámondottuk: pénz. Elkerítettük a végtelen mezőket. Egy-egy darabra ráírtuk: enyém. Az Isten messze volt: királlyá öltöztettük az erős embereket. IV A föld keveset termett: kemény ekékkel felvágtuk a kérgét s előhoztunk alóla gabonát, aranyat, vasat. Ekkor már sok mindenünk volt, de a vigyázásra csak két árva szemünk: emberek oldalára kardot szíjaztunk: rendőr, s nagy könyvekbe írtuk a tulajdon jogát. V Két kezünk kevés volt: gépeket gyúrtunk vasból és acélból. A kenyér néha elfogyott. Ilyenkor 36