Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

Az embereknek szépen köszönök az uccán. Végighallgatom idegen urak szomorú beszédét, mintha érdekelne. Szeretem a jólfőzött ételt, az alkoholt s a nikotint. Szinházba szoktam járni, s illedelmesen tapsolok a felvonások végén. Tudok magyarul, németül, latinul, ismerem Walt Whitmant, Baudelaire-t és Rimbaud-t, olvastam Zólát, Ibsent és Dosztojevszkijt. Fejemben rendre készleteztem: kémiát, mathematikát, jogtudományt és művészettörténetet. Néha komoly dolgokról diskurálok a kávéházban s szépeket mondok idegen asszonyoknak. Valahol, néhány kilométernyire innen rám gondol egy leány s szeretné megcsókolni a számat. Én már tudom: a legfontosabb, az egyetlen fontos ez s ezért érdemes lenne kitakarítani fejemből a kulturát s a művészeteket. Érdemes lenne letenni a vasalt nadrágot, a francia cipőt s a fényes, fehér gallért, elfelejteni minden természettudományt s szociológiát. Érdemes lenne visszamenni az őserdőbe s megkeresni az eldugott bokrot ahol egészen nyugodtan és zavartalanul véres csókokkal lehet szeretni. (1927) 34