Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

sejtem, az elmém szomorú, hideg, foglya vagyok hanyatló életemnek, szülöm, dajkálom félelmeimet. Felnőnek majd bozontos, rőt szakállú gyermekeim — szemükből éj kiált. S mert életet adtam, cserébe értük belém oltják a tékozló halált. (1988) Balla Kálmán Temetetlenség A halál nem a végső, a halál a legrosszabb pillanat. A halál a kezdet, a jóvátehetetlen villanygyújtás, ajtónyitás, az első ütések, amelyekből nincs visszatérés. A túlvilág egy hegyoldali kert, egy udvar, kínos párbeszéd. Nem szól, nem kérdez, Orpheus halott. Egy kisgyermek vére hull a keresztről. (1 988) Balla Kálmán Üzenet II Szobányivá ugrik szét a lámpa, s központtá hanyatlik magában, így szűnsz, felőled tartva iránta, hogy szólhass csendet érve másban. (1988) 321