Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989
Új Atlantisz 1945-1989
az egyedüli, a legszerencsétlenebb dolgot tettem végül — félig kiegyenesített mutatóujjal elkezdtem ide-oda pöckölgetni, piszkálgatni a tárgyakat, mint az állatkerti gorilla az ürülékét... Dehogyis durcáskodásból, dehogyis gyerekes rebellióból! Életre, létre szóló tapasztalat volt ez. Ekkor tanultam meg érzékelni, ha öntudatlanul is, magára hagyott indulatként a sürgetó, céltalan és értelmetlen mindenséget. Ez a helyzet azóta is jelenlétünk legáltalánosabb modellje számomra — itt hever előttünk a lét, unszoló, kényszerítő és vak tolakodással, és végképp nem tudjuk, mihez is kezdjünk. (1986) Cselényi László Küzdelem a Semmivel és Heideggerrel A Semmi a létező egyetemesség abszolút tagadása — mondja Heidegger. Az ittlét annyi, mint beletartottság a Semmibe — mondja ugyancsak ő. A fákat beletartják a Semmibe. Kik? A protoplazmát beletartják a Semmibe. Kik? Az emberiséget beletartják a Semmibe. Kik? Ki az, aki a protoplazmát beletartja a Semmibe? Talán a keresztények örök istene? Ki az, aki a fákat beletartja a Semmibe? Talán Spinoza szubsztanciája? Ki az, aki az emberiséget beletartja a Semmibe? Talán Hegel abszolút világszelleme? Avagy maga a heideggeri Semmi? Fekszem a szobámban, bámulom a mennyezetet. Piszkos, pókhálós mennyezet. Maga a Semmi. Ülök egy kisváros piszkos kocsmájában, figyelem a mulatozók sör forralta kedvét. Magát a Semmit. 302