Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

ahogy becsavarom az írógépbe Az egész várost forgatja ez a pici henger de hiába ütök le egyszerre tíz betűt is nem tudok szembenézni a szemeddel A szobám zsúfolt csak az egyik sarkában van egy négyzetdeciméternyi szabad térség ezt kinevezem veteményeskertnek hatalmas fákat ültetek bele s nekivágok a rengetegnek Itt minden zöld sötétzöld fekete moszatszakállal hasal az alkony a fákon hunyorgó bagolypupillákon reszket az életen túli álom smaragdfenekű jánosbogarak ékköve csillog zöld halú őzszemek barna tavában pikkelyek könnyek hulláma mozdul az éhség fehér bárányszőre után farkasfejek vörös csillaga lohol s a szembe hulló füvek ágak zöldbarna szalmája sugár vasvillák rőt hegyére fordul Jó ez a rengeteg mert nemcsak színe szeme is van a tájnak itt mozdulatokkal is nyúlhatok utánad A bizalmatlanság nyúlánkos varangyát szorongathatja a markom s ha kipállott már a szív és a száj esőt őrző lombok csurgói alá tartom Ha akarom kék élű tűlevelekben végződik a karom fiatal fogolyként biceg galagonyabokrok alól az öröm vállamon tobozok csipkés itatósa velük az ég tusszínét feltörölöm nem lopott meg a szeretőm nem lopott meg a szeretőm 167