Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Anyám, tarlókon nőtt virág, mikor hull már a könnyed? Egyik fiad a férgeké, másik dalolva száll elé önként a mennyköveknek. Keményen, bátran, könnytelen hadat üzensz a sorsnak. Szirmodra őszi rozsda ül, s a szíved mélyén, legbelül vert angyalok zokognak. (1959) Simkó Tibor *** A csöndre rokkant, vén eresz dűl. Eső se koppan, fény se rezdül. Árny fut az udvaron keresztül. Haraszt se roppan, szárny se rebben. A vér zuhog, zihál eredben. Nem tud szeretni senki szebben. A szív meging és döngve dobban. Levél se libben, kút se csobban. Valaki fölzokog titokban. Az éjre nyárnak lombja hajlik. Szellők se szállnak, szó se hallik. Valami fájva fölmorajlik. Prága, 1960 145