A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Duba Gyula - A viharok időszaka

Makulátlan víztömege alján tisztán láthatóan tenyésztek a barna süntelepek. A fenéken, a nagy lapos köveken szabálytalan zöld foltokban ült a síkos, nyálkás moszat, s északnyugat felé, az olasz partok irányában lassan és méltóságosan úszott egy nagy fehér hajó. Dagály volt, a part felé igyekvő hullámok szorgalmasan himbálták a vízben lévőket, és sistergő fehér habokkal fedték be a parti fövenyt. A szürkészöld víz felett fehér sirályok röpködtek, és egy izmos, barnára sült könnyűbúvár, szemüvegét lóbálva, félméternyi hosszú kagylókat hozott ki a tengerből, hogy a fövenyen erős késével felnyissa őket, és kiszedje csemegének számító belső részüket. A tengeröblöt erdőktől zöld, hegynek is beillő dombok karéja ülte körül, közvetlenül a tenger mellett a meredek domboldalak csupasz falából kilátszott a ferde kőrétegek bordázata. Az ismerős antennatorony a dombkoszorú déli részén magasodott. A férfi a parttól harmincméternyi távolságban úszott, párhuzamosan a beton hullámtörővel, és az asszony odakiáltotta neki, hogy vigyázzon a cápákra, mert a hajókat követve idetévedhetnek. A férfi nevetett és azt mondta, hogy nem fél a „morský pes" -éktől, és akármelyiket oldalba rúgja, ha erre téved. Az asszony is a parttal párhuzamosan úszott a rövid famóló irányában, de közelebb a fövenyhez, ahol még le tudott állni; nagyon jó úszó volt, de ő valóban félt a cápáktól, és komolyan vette annak a lehetőségét, hogy váratlanul megjelennek az öbölben. A vízben voltak, amikor a domb mögül, az antennatorony mellett felhők szürke széle bújt elő. Alig lehetett látni, de mögötte már tompa moraj kelt, távoli és elhaló mennydörgés. A szürke felhődarab szándékáról nem sokáig hagyta kétségben az embereket, mire sietve befejezték az úszást és kimentek a partra, a felhőszelet komor és nyomasztó kárpittá nőtt a dombok felett. A villámok fényét nem látták még, de a mennydörgés robaja már keresztül-kasul járta a tengeröbölt. Nagy szemű, ritka esőcseppek hulltak az égből a földre és a tengerbe, barna foltokkal tarkázták a betonpartot és a szanaszét heverő köveket. Szótlanul öltöztek, a férfi összehajtogatta a fürdőköpenyeket, tokjába csúsztatta a napernyőt, és előreindult. Az asszony némán követte, és könnyes volt a szeme. Ritkásan hulló esőben mentek egymás mögött a nyaralóház felé. Elhagyták a kempingtábort, melyben alig néhány gépkocsi, sátor meg lakókocsi állt a fák alatt. Aztán hosszú ideig lapos kövekkel kirakott, kanyargós utacskán kapaszkodtak fel a dombtetőre; a lakóhelyük és a tengerpart között kétszázötven méternyi lehetett a szintkülönbség. A férfi jobban bírta a kapaszkodót, gépiesen sietett előre, aztán megállt, és bevárta az asszonyt, aki meg-megpihenve követte őt. 97