A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - Táncika

hogy a magamét érvényesíthessem. A férfi talán most ért meg valamit az éjszaka játékaiból. Kora délelőtt már a tér sarkán álltak, kezdődött a felvonulás, a fesztivál közös nagy száma. Fényes fúvószenekar lassú léptű indulókat játszik: felpántlikázott lovak, a Morava menti népművészet folyóként hullámzik előttük, fiúk vörös posztónadrágja pipacsként emelkedik a kék, piros, fehér, sárga színek fölé. Ezután gyalogos csoportok, oroszok, belgák, németek, itt van egész Európa tengertől tengerig. Látja, az utca felvonulásokra termett, a hagyományos morva parasztporták zártak: a ház bejárata hatalmas barna fakapu, így ami kint történik, különös jelentést kap. Előbb a franciáknak, majd a lengyeleknek integet az újságíró, s lábujjhegyre emelkedve keresi köztük az éjszakai ismeretség leányarcait. Nem találja egyiket sem. A mozgó színek százféle változatában az arcok egymáshoz hasonulnak, ünnepélyesek, de le is egyszerűsödnek, különösen a hajviselet teszi: a középen futó választék, a simán oldalra fésült, hátul összefogott vagy összefont haj. — Ha te is köztük volnál, azt mondanám: ez olyan, mint Kleopátra bevonulása Rómába: most táncoslány vonul Európa fejedelmi báltermébe. A lány közelebb áll a férfihoz, a kezét keresi. Késő délután indultak, mielőtt még irányt vettek volna a fővárosnak, megálltak egy pincesoron. Búcsúzáskor így igazították őket: amelyik pincének nyitva az ajtaja, oda várják a vendéget. Tágas helyiségbe lépnek, beillene vadászlak társalgójának vagy a bortermelés kis múzeumának. A falakon a szüret és a borcsinálás ódon eszközei, a fürt alakja szerint helyezve, a köztes helyeken tőmondatos pajzán szólásmondások a vígságról, évszámok, nevek, ahogy rakódott az idő a tizennyolcadik század végétől: nagycsalád férfikrónikája — asszonynév sehol, utalásként sem, mintha csak férfinép lakná e tájat. — Hogy lehet itt bort inni? — kérdi az újságíró. — Pénzért... De előbb kóstolják... Burgundi, zöld veltlíni, a múlt évben ezek hoztak a legjobban, ez itt a gusztáló pohár, a legkisebb, az. Honnan jönnek a vendég urak? — A fesztiválról, hazafelé. — Korán befejezték, pedig a második fele a jobb mindig, akkorra már bemelegszenek az emberek, otthonosak, és persze megszelídülnek a remények, az első nap még mindenkinek nagy a szeme, a nagy ünnepekkel, ahol sok ember forog, így van... 51