A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - Utószó

Utószó A várva várt „szlovákiai magyar regény" árnyékában fejlődő szlovákiai magyar novella az elmúlt két évtized alatt meglepően egységes — a regényirodalom fejlődésével párhuzamos — vonulatot alkot. Regényés novellairodalmunk fókuszában egyaránt azok a nagy történelmi és társadalmi „földmozgások" állnak, amelyek századunkban szűkebb és tágabb hazánkat, egész Európát alapjaiban rázták meg, s amelyeknek utórezgéseit az emberi lélek finom műszerei még ma is érzékelik. Ehhez járul a nemzeti kisebbség közösségi és historikus létélménye, az a küldetésélmény- és kiszolgáltatottságtudat, mely önmaga kezdetét (és igazolását is egyben) valahol a közelmúlt történelmi sorsfordulóiban keresi, amely a maga monumentalitásával inkább epikus, semmint lírai vagy drámai megközelítést igényel. Regény- és novellairodalmunk ezeket a „földmozgásokat", ezt a historikus létélményt járja körül a maga sajátos eszközeivel: a regény a maga hűvös, a valóságot megfelelő történelmi távlatból szemlélő objektivitásával, teljességigényével; a novella a valóság egy-egy részletének kinagyításával, a történelmi események főbb csomópontjainak, emberi típusainak, magának az egyénnek a szubjektív megvilágításával. Bár a „szlovákiai magyar novellát" a műfaji sokszínűség jellemzi, szükséges azt is elmondani, hogy a hagyományosan erős társadalmi-közéleti indíttatás, a politikum, a valóságfeltáró szándék hatására (melyek gyökereit jóval mélyebben, a megkésett társadalmi fejlődésben, a nemzeti megmaradás és haladás ügyét szolgáló irodalomfelfogásban kell keresni) a novellák jelentős részénél maga a novella tárgya, a cselekmény, a puszta tények kerülnek előtérbe, gyakran a művészi megformálás rovására. Ezekben a novellákban a nemzeti önismeret túlhangsúlyozása, bizonyos nemzeti ideologikus elemek bevitele folytán a történet, a fabula nem kellően motivált, az elbeszélő engedi, hogy magával ragadja a történet (a „valóság") sodrása, s csak ritkán tud e fölé emelkedni, s összhangba hozni az anekdotából a novellába átmentett és a feszültség feloldását szolgáló csattanót és ennek tárgyát, a gyakran komor, 400